Már rég elengedtem, de még az emlékeinket nem.
Nem is akarom és úgy sem menne.
Hogy lehet az, hogy annyi idő és fájdalom után még mindig szeretem ?!
Szeretem . . . ?
Mondhatom ezt egyáltalán ?
Hogy ejthetek ki ilyet a számon ?!
Én csak egyetlen egy napot szeretnék az Ő emléke nélkül eltölteni . . egyet !
De olyan lehetetlen, hisz mindenhol ott van.
Hogyan ’ mehetnék el mellette ’ ha tudom legbelül, hogy a karjaiba menekülnék ?!
Amikor az álmaimban is találkozom vele.. Hazugság az egész !
Mert mellette ülök, magáról mesél, elmondom, hogy hiányzik, átölel, és azt mondja :
- Minden rendben kincsem ! Itt vagyok újra, most már itt is maradok.
Aztán reggel felkelek, és nem mosolygok olyan tisztán.
Keresem őt, kutatnám, de nem tehetem . . .
Egyedül maradtam, erre rá kellett jönnöm.
