Cicatríz

Néha próbálok figyelmen kívül hagyni dolgokat..
Csak sajnos nem minden sikerülhet.
Elkezdem enni a sütim,
meglátok egy nem várt dolgot és félre tolom, és azt mondom,
köszönöm nem kérem.
Bármennyire is szeretném azt a sütit megenni, mert még kívántam 2 perce,
egyszerűen nem megy le az a falat a torkomon.
A sírás elkezd fojtogatni, és megkérdezem magamtól :
Vajon hol hibáztam?
Csak én vagyok a hibás?
Mit csináltam rosszul?
Valahol tudom, igen én is hibáztam.
És egy olyan értékes embert bántottam, meg akit nem kellett volna.
- Remélem, tudja, kiről van szó. -
Néha pedig azon jár az eszem:
Vajon én miért nem kapom vissza azt mindenkitől, amit én adok?
Nem kértem sosem, egyszer sem.
De legalább ha látják, hogy baj van, ne csinálják ezt.
Nem kell megkérdezni, hogy mi van velem, nem fogom mondani.
Elég, ha csak egy néma percig átölel csendesen.
Én tudni fogom, hogy érti mi a baj.
És nem kell hozzá szavam, érti majd gondomat.

Csak egy idézetet írnék mára :

,,Csak még egyetlen olyan reggel, vagy nap, mint a mai.
És esküszöm, felülök az első buszra, és megyek.
Mindegy, hogy hová jutok.
Mindegy, hogy kik várnak, vagy kik nem.
Ezt tovább így nem tudom csinálni..."

Olyan volt,mint mikor egy szörnyűséges rémálom tart fogva.
Amikor futni próbálsz előle..
De csak levegőért kapkodsz, mert ez elől igazából nemlehet ,,csak úgy elfutni.''
Mikor reggel felkeltem,azt hittem milyen szép is lesz ez a nap..
Aztán viták hada közepette,egy könnycsep tört az arcomra.
Kezdtem meg nyugodni,hogy lesz ez még szép is,de ahogy telt az idő egyre bizonytalanabb lettem.
4-kor elindultam a buszmegállóba,a busz elment mellettem,de nem szállt le róla senki.Becsaptak!
2 órát vártam,aztán megint egy könnycsepp futott végig az arcomon,akkor valami furcsa érzés suhant át a szívemen.
Igazából nemis tudtam miért is sírok,de ez egy kivételes érzés volt.
Visszaindultam. Telefonon érdeklődtem utána, de senki sem mondott róla semmit.
Elkezdtem gondolkozni: merre? kivel lehet? talán most egy másik lányt ölel?
Miközben kérdéseket tettem fel magamnak egyre jobban éreztem,hogy valami nincs rendjén.
Éppen lelépni akartam msn-ről erre feljött,és csak ennyit szóltunk egymáshoz:
szia te merrre jártál?-én
szia. bocsi, hogy nem mentem le .. de kérlek értsd meg, hogy minket nem egymásnak teremtett az ég!-,,Ő''
de szeretlek!nagyon rosszul vagyok voltam.vártam rád...erre..-én
A sírás folytogatott legszívsebbeb felsikoltottam volna,de nem szabadott!
Elmondta,hogy miabaj velem..Magamat kezdtem el hibáztatni,elkezdtem ostromolni a lelkemet.Elköszöntem tőle:
sziiia....
legyél boldog de nekem nincs semmi keresni valóm..sajnálok mindent!-én
de ne kapkodj! nyugodj meg!-,,Ő''
Erre nagyon ideges lettem. Hogy kérhet ilyet? Nyugodjak meg? Mikor a szívemet darabokra törte és még azzal a kicsi darabokkal én ugyanúgy szeretem?!
Utoljára ilyet szólt:
De nem! Mert féltelek!-,,Ő''
Félt?Akkor miért csinálta,csinálja ezt? Akkor miért nem szeretett őszintén?
Miért csak kényszerből? Majd otthagytam és zihálva a levegőért kapkodva elrohantam sírva.. Kint a hidegben vártam, és egyre csak fürkésztem a Holdat.
Valami miatt még az is furcsa volt. -Különleges és szép.
Csak néztem és vártam a csodára. De csodák nincsenek.
Kisírtam magam, és készültem aludni, de mikor becsuktam a szemem előjöttek a régi emlékek.
Fájt de jól is esett. De mégse aludtam mert jobban fájt mint jól esett.
Az ablakon keresztül bámultam a Holdat. Majd a szemem lecsukódott és mély álomba merültem. Ettől az egytől tartottam,hogy rémálmom lesz.
Hajnali 3-kor felriadtam, izzadtam és olyan volt mintha ott lenne és mélyen a szemembe nézne. Sosem feledem el azt a kölyök kutya szemét...

/ Igen velem történt, igaz, és így volt.
És nem, már nem szeretem csak leírtam :))
2009. november.* /

... Csak állt a fánál, te messzebb tőle.
Nézted a távolból, pedig csak egy karnyújtásnyira volt tőled.
Néha már csak az is elég volt, hogy csak a távolból figyelted.
Olyan elérhetetlen volt,
de elég volt csak egy percig is rá mosolyogni,
majd elkapni a tekintetedet és várni a következő alkalmat,
hogy felé pillanthass...

…Van, hogy az emberek annyira remélnek, hogy képesek várni valakire hónapokat, talán még éveket is. Eltelik egy bizonyos hónap és a másik fél már nem keresi az illetőt, csak ha kell neki valami.
Köszönni is alig akar, és ettől kikészülünk.
Eltelik, tegyük fel még egy hónap, és bár szeretnénk tudni, hogy mi történik vele, nem tudhatjuk.
Próbáljuk keresni, de elérhetetlen.
Elérjük azt a pontot, hogy mi keressük, de ő nem mutat, felénk érdeklődést ezért elgondolkodunk, hogy mi értelme is van futni utána ?
Kilépett az életünkből, lehet, hogy csak egy kis időre.
De az is lehet, hogy egy egész életre.
Csak sajnos ez ellen te nem sokat tudsz tenni...

/ Bár ez nem minden embernél van így, nálam sem így volt.
Őszintén szólva én is nem rég jöttem rá…
~ez most inkább egy barátomról szól../

Szívem hevesebben dobban, mint máskor,
De te nem tudod mit is érzek itt legbelül.
Ajkam már nem szól, csak titkolózik előled,
Bár szívem súgja, dúdoljam dalod,
De te is tudod ez nem így megy…
Mit is mondhatnék, hisz hazugság az egész.
Csak az álarc maszkjában él lelkem tovább.
Szólj, ha a régi vagy, addig is ne keress,
Szép szóval ne hitegess.
Bár fáj az igazság itt már nincs mit tenni,
A múltat már nem lehet visszahozni…
Adj rá egy okot, ha te is akarod,
Csak az igazat mondd, még ha fájni is fog nagyon…

Vannak emberek, akik belépnek az életünkbe,
majd itt hagynak minket.
Egy hűvös szellő elviszi őket.
Elsodor tőlük egy messzi-messzi világra.
Kitépi a sors belőlünk,
És bár hiányzik, mert eszedbe jutnak a régi emlékek..
Egykor itt ültetek és nevettetek együtt,
Most meg semmi..
Egyedül ülsz, és hallgatod a csendet.

Ketyeg az óra, az idő csak múlik.
Isten most magához szólít.Tudom, hogy gyávának tartotok,
De számomra ez az egyetlen út maradt.
Szerettem, szeretek, miatta tettem.
De tudod, az idő elmúlik, és bár lehet, még eszedbe jutok,
De itt hagytalak, elmentem, visszahozni már úgysem tudsz soha..

/ Nem írnék nevet,
és még mielőtt azt hinnéd rólam
szól nem, nem rólam.
Egy barátnőmről./

Csak szeretni szeretnék,
De csak ellökik kezemet.
Odébb állnak, megtagadnak.
És ilyenkor csak a könnyek hullnak.
Látom az úton, hogy az emberek haladnak,
Úgy érzem beléjük látok, látom, hogy nekik is van, ami fáj.
Titkolják legbelül,
De én látom rajtuk..
Meggyötört arcok, megsebzett lelkek, csak ez, ami legbelül maradt.

Mikor halálos ágyadon fekszel,
És tudod, hogy többé már nem kelsz fel,
Végiggondolod mennyit ért az életed,
Miért kellett annyit szenvedned?
Már darabokra hullott az életed úgy gondolod,
Ideje véget vetned.
Úgy érzed, már csak a halál segíthet,
De nem gondolsz, bele mihez kezdene az élet nélküled.
Egy új, unalmas világ jön létre,
Ahol csak a sötétség és bánat élhetne…